Egyszer volt, hol nem volt egy Bál.

Ott volt a Herceg, és a Királylány.

Szólt a zene, mindenki táncolt,

Olyan volt, mint valóra vált álom.

A királyfi odalépett a Hercegnőhöz:

- Kérem! Táncoljon velem! Jöjjön!-

Szólt néki, s a leánynak orcája,

Kipirult, mint a tavasz virága.

Nyújtotta felé a két kezét,

A Herceg megragadá, s el nem engedé.

Míg a tánc tartott, s szólt a zene,

Addig táncoltak csak ketten.

- Szép Hercegnő, úgy szeretlek!

Kérlek hát, légy hitvesem!

- Ó, én Hercegem! Életem!

Ezerszer is igen!-

Az esküvőt hamar tartá,

Meg lett hívva az egész ország!

A legszebb esküvő lett,

Ők egymásnak teremtettek!

De sose tart soká mi jó,

Hamar eljött a rossz...

- Szép Királynőm, mondd mit tegyek?

Mit tehetnék, hogy el ne veszítselek?

- Ó, Én Királyom! Életem!

Most semmit nem tehetsz.

Érzem már, hogy itt a vég,

Itt állok halálom küszöbén.

De te ne búsulj soha ám!

Légy boldog halálom után!

Tudom, ez most nagyon fáj,

De engedj majd büszkén ám!

- Emlékszem arra a bálra...

Míly csodás volt ama!

Te engem néztél, Én tégedet.

Rögtön beléd szerettem!

Az a kék ruha volt rajtad,

Arany hajadat pedig felfogtad.

A szemed úgy szikrázott,

Orcád végig piros volt.

Csak véleddel táncoltam,

Másra már ránézni se tudtam.

Szép Királynőm, úgy szeretlek!

Ne hagyj mostan el engem!

- Arany hajam őszbe vegyül.

Szikrázó szemem már gyengül.

AZ orcám lassan fehér végleg,

Mi nem változott, hogy szeretlek!

Ne búsulj mostan!

Még itt vagyok, s nem holtan!

Ölelj át utoljára engemet!

Ó, Én Királyom! Életem!

- Kérlek szépen, még ne menj el!

Ne hagyj itt engemet!

Szép Királynőm, úgy szeretlek!

Soha el nem feledlek. -

Sötét éjszaka volt akkor,

Nem úgy mint a bálon!

Szerelembe estek azon az estén,

S egymás többé el nem engedék.